A MŰSOR: ismeretterjesztő magazin 

A MŰSOR CÉLJA: Sorozatunk célja, hogy bemutassa a magyarországi vadászati kultúrát, a vadgazdálkodás hasznát és szükségességét, egyúttal népszerűsítse a 2021-es „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítást. Azt szeretnénk elérni, hogy az emberek jobban megértsék, hogy a természetvédelemhez, a fenntartható, harmonikus, környezettudatos élethez hozzátartozik a vadászat, a vadgazdálkodás is. Betekintést kívánunk adni a vadászok különleges közösségének életébe, ugyanakkor a “zöldkalaposoknak” is újdonságokat mutatunk, hasznos információkat adunk. Bemutatjuk a vadhúsfogyasztás előnyeit is. Megmutatjuk, miért egészséges őzet, szarvast, fácánt enni. Mindehhez hasznos tippeket és recepteket is adunk. 

Ahogy a vadászati világkiállítás szervezői is mondják, bár a vadászat funkciója alapvetően nem változott az elmúlt évtizedekben, a társadalmi megítélése jelentősen átformálódott: a legtöbb gyerekek úgy nő fel, hogy nem találkozik vadászattal, így a természethez való viszonyuk teljesen más, mint az előző generációknak. Éppen ezért a modern technika eszközeit felhasználva, egy dinamikus, pozitív szemléletű, szórakoztató, ugyanakkor informatív  sorozatot tervezünk, amellyel a fiatal korosztályokat is megszólítjuk. 

Sorozatunkat egy évvel a 2021-es „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás előtt, vagyis 2020 szeptemberében tervezzük indítani, havonta egy adással, és zárásként, a 14. epizódban a kiállításról számolnánk be.

ROVATOK: 

Műsorunk egy változó tematikájú és három állandó rovatból áll. Változó tematikájú rovatunkban vadászokat, vadászatokat, vadgazdálkodó cégeket mutatunk be.

  • Megmutatjuk, hol és hogyan lehet vadászni Magyarországon, milyen engedélyek szükségesek ehhez, milyen tanfolyamokon lehet és kell részt venni.
  • Bemutatjuk, hogyan működik a vadgazdálkodás: hogyan gondozzák a hazai vadállományt, hogyan szabályozzák a szaporulatot, hogyan óvják a vadak környezetét, az erdőket és mindez hogyan járul hozzá a természet, a környezetünk védelméhez. 
  • A vadászatok különleges, sokaknak titokzatos világába kalauzoljuk el a nézőket. Megmutatjuk, melyek a magyarországi vadállatok, mikor mire lehet vadászni. Különlegességeket is mutatunk, például a solymászattal is megismertetjük a nézőket.
  • Vadászokat, vadász közösségeket mutatunk be. Megmutatjuk, hogyan válik hobbiból életformává a vadászat.
  • Megmutatjuk azt is, hogyan zajlik a trófeavizsgálat, hogyan képzik a vadászkürtösöket vagy éppen milyen vadászlakokban lehet megszállni.

Állandó rovatok: 

  • #világkiállítás 
  • Beszámolunk a 2021-es „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás aktuális híreiről. Hol tartanak a beruházások, milyen programok várhatóak? Ellátogatunk a felvezető programokra, köztük a 2021. FeHoVa – Fegyver, Horgászat és Vadászat Nemzetközi Kiállításra.
  • #távcső
  • Vadászfelszereléseket, fegyevereket, technikai újdonságokat mutatunk be. Hasznos tippeket adunk vadászoknak és leendő vadászoknak. 
  • #aséftippje
  • Vadételeket készítünk, közben séfünk praktikus tanácsokat ad,  felhívva a figyelmet a vadhúsfogyasztás előnyeire. Megmutatjuk, hol lehet őzet, szarvast, fácánt vásárolni, és azt is, hogyan kell a vadat fogyasztásra előkészíteni úgy, hogy ne egy hosszú, pepecselős munka legyen. 

A műsorvezetők nem klasszikus interjúkat készítenek, hanem bekapcsolódnak egy-egy munkába, tevékenységbe és közben beszélgetnek a szereplőkkel. A szituációs beszélgetéseket narrációkkal egészítjük ki, hogy minél több információt adhassunk át a nézőknek. 

KÉPI VILÁG:
Akciódús jelenetek, folyamatosan mozgásban lévő szereplők, gyors vágások. A helyszínek bemutatásakor – amennyiben lehetséges – drónnal készített felvételeket is használunk. A képernyőn szöveges információk is megjelennek, amelyek kiegészítik az elhangzottakat és plusz tájékoztatást adnak a nézőknek.

FORMÁTUM:

  • Epizódszám : 14 (2020. szeptember – 2021. október)
  • A műsor hossza: 24 perc
  • Pozicionálás: TV2 / STV2 
  • A megjelenés gyakorisága: havi 1 

INTERAKTIVITÁS:
Az adások teljes hosszában való megjelenítése online felületen. Műsorrészletek és plusz információk megjelenítése web2-es felületeken. Keresztpromók más TV2 – s műsorokban, cikkek megjelenése online és nyomtatott sajtóban. 

Recommended Posts

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük